OTTHONI PÉNZÜGYEK TRÉNING

Ebben a tananyagban megpróbáltam összefoglalni, hogyan kezelem a pénzügyeimet a mindennapokban. Világéletemben takarékos voltam és nagyon odafigyeltem rá, hogy mit vásárolok és mennyit teszek félre egy hónapban. 

Úgy gondolom, hogy ez egy rendkívül fontos téma, amely óriási kihatással van a mindennapjaidra, valamint a döntéseidre.

Az ember nem is gondolná, hogy havi 5.000 Ft megtakarítással 1 év alatt már egy kisebb tréning árát takaríthatja meg. Igazából nem is az a baj, hogy az ember 5.000 Ft-tal költ többet a hónapban vagy sem, hanem azzal, hogy amikor megkérdezed magadtól: „Úristen mire költöttem ennyit…” akkor sokszor NEM TUDOD A VÁLASZT!

Szóval ez a tananyag elsősorban nem arra tanít meg hogyan takaríts meg 10%-kal többet a fizetésedből, hanem arra, hogyan LÁSD ÁT A PÉNZÜGYEIDET. (Persze a kettő kéz a kézben jár egymással.) 

TARTALOMJEGYZÉK

ÁLTALÁNOSSÁGBAN

Az alkalmazotti lét magával hozza a biztonság ördögi illúzióját, mivel minden hónapban fizetés jár a munkádért. Ezzel önmagában mégnincs akkora baj, de számos ember emiatt teljesen feléli a fizetését hó végére: „…úgy is jön a fizetés hó elején.”

Ebből adódóan rengetegen a saját pénzügyeikre nem fordítanak semmilyen hangsúlyt és sokan nemhogy a fizetésükkel, de egy elköltött 20.000 Ft-tal se tudnak elszámolni, hogy pontosan mire költötték. (Ha nem is tételesen, legalább nagyvonalakban.)

De hogy mit mond a statisztika?

A Publicus Intézet a Népszava megbízásából 2019 novemberében 1000 fő megkérdezésével készített országos reprezentatív közvélemény kutatást, amelyben a választókorúak életszínvonalával és pénzügyi biztonságával összefüggő kérdéseket vizsgálta. 

A magyar lakosság 36%-a akkora tartalékkal sem rendelkezik, hogy a következő hónapot átvészelje, és csak 21% húzná ki fél évnél hosszabb ideig munka nélkül.

A következő statisztikán pedig láthatod, hogy a magyarok hány százaléka képes megtakarítást képezni.

A magyarok 34%-a képez megtakarítást minden hónapban, valamint a megkérdezettek 65%-a egy forintot sem tud letenni. A megkérdezettek 1%-a nem tudott válaszolni.

Akkor most van baj, vagy van baj?!?!?!

HOL FOLYIK EL A PÉNZ?

Ez nagyon szerteágazó, de általánossában elmondható: MINDENHOL.

Csak pár egyszerű, hétköznapi példa:

  • Mindennap megveszed a 450 Ft-os szendvicset a munkahelyi büfében.
  • Mindennap megveszed a 350 Ft-os kapucsínót a munkahelyi büfében.
  • Mindennap 1500 Ft-ért ebédelsz.
  • Mindennap megveszed azt 1 zacskó popcorn, chipset, kukit, stb.
  • Mindennap megiszod 1-2 doboz sörödet.
  • 10.000 Ft-os mobil előfizetésed van.
  • És még sorolhatnám az egyéb „KICSI” tételeket, amik összeadódva súlyos, több 10.000 Ft-okra is rúghat.

Ha csak ennél a példánál maradunk, akkor a kiadásaid a következőképpen néznek ki, ha heti 5 munkanapot veszünk:

  • 450 Ft-os szendvics: 5 x 450 Ft = 2.250 Ft / hét
  • 350 Ft-os kapucsínó: 5 x 350 Ft = 1750 Ft / hét
  • 1500 Ft-os ebéd: 5 x 1.500 Ft = 7.500 Ft / hét
  • 1 zacskó popcorn, chipset, kukit, stb.: 5 x 500 Ft = 2.500 Ft / hét
  • 1-2 doboz sör: 5 x 500 Ft = 2.500 Ft

De ez tényleg csak egy általános példa volt, érdemes végiggondolnod, hogy nálad hol folyhat el a pénz a kezedből.

ÖSSZESEN = 16.500 Ft / hét. Ami egy hónapnban 66.000 Ft!

Látod? Ez van abból, hogy „csak egy sört veszek, csak 1 gyros tálat veszek”, stb…

Ha például 200.000 Ft-ot keresel havonta, akkor ez azt jelenti, hogy a fizetésed 25%-át szó szerint a kukába dobod. Ha csak 1 évig megtakarítanád ezt az összeget (66.000 Ft x 12), akkor 792.000 Ft-tal tudnál többel gazdálkodni. 

Remélem érzed a napi sörök, csokik, valamint a munkahelyi ebédek súlyosságát!

Az anyagi csőd egy ember életében nem egyik napról a másikra, hanem éveken vagy évtizedeken át tartó rossz, „PICI” döntések eredménye.

MEGOLDÁSOK

KOIN APPLIKÁCIÓ (INGYENES) APP

A Koin egy olyan alkalmazás, ami segít, hogy átlásd minden apró kiadásodat és a bevéteildet. Az alkalmazásnak asztali verziója is van, hogy a költési trendjeidet követni tud (melyik hónapban mennyit költöttél, stb.)

Évek óta használom és bátran ajánlom!

KOIN HASZNÁLATI JAVASLAT A

Amikor elkezded használni, akkor nagyon fontos, hogy az ELSŐ HÓNAPBAN minden költséget felírj! (Az utolsó rágógumiig)

És a 2. vagy 3. hónaptól kezdőden pedig kezd el kialakítani a SAJÁT KATEGÓRIÁIDAT. Én a következő 8-at javaslom.

  1. BEVÁSÁRLÁS: Ide írsz minden élelmiszer és kisbolttal a kapcsolatos költségeket.
  2. HÁZTARTÁS: Ide írod a rezsiköltségeket: számlák, albérlet, stb.
  3. EGÉSZSÉG: Gyógyszertár, fodrászat, stb.
  4. HOBBI: Bármi, amire azért költesz, mert örömödet leled benne. Pl.: Számítógépes játék vásárlása, Sportautó építése, kisállat tartása, stb.
  5. RUHA: Öltözködéssel kapcsolatos költségek.
  6. UTAZÁS: Buszbérlet, Oszkár autózás, taxizás, stb.
  7. SZÓRAKOZÁS: Haverokkal sörözés, pároddal mozizás, nyaralás, stb.
  8. EGYÉB: Sehova be nem sorolható kiadás.
Az applikációban külön kategóriákat is tudsz létrehozni, így nagy szabadságod van a saját kategóriák kialakításában. A kategóriákhoz címkéket is lehet rendelni, ezt is bátran használd belátásaid szerint.

SAJÁT PÉNZÜGYEK TÁBLÁZAT

GOOGLE SPREADSHEET TÁBLÁZAT

Egy online elérhető excel táblázat tökéletes alkalmas arra, hogy a saját anyagi helyzetedet nagyképét A-Z átlásd. Használd Te is az én excel táblázatomat!

KÖZÖS KASSZA TÁBLÁZAT (PÁROKNAK)

PÁRKAPCSOLATOK ZSÁKUTCÁJA

Egy párkapcsolatban vagy házasságban komoly problémát tud jelenti a pénzügyek nem megfelelő kezelése. Pontosabban, amikor a „KÖZÖS KASSZA” csak szóban van kimondva, viszont a gyakorlati megvalósítása elmarad.

A legnépszerűbb példa, amikor egyszer az egyik fél, máskor pedig a másik fél vásárol a boltban a saját pénztárcájára. És 1-2 hónap elteltével elkezdődik a vita, hogy ki mekkora értékben vásárolt a boltban…

Lilivel 2016 szeptembere óta élünk együtt és bátran mondhatom, hogy még soha nem vesztünk össze a pénzen. Soha, egyszer sem! 

Ennek oka, hogy már az összeköltözés első 1-2 hetétől kezdve kialakítottuk a saját elemző megoldásainkat.

1. MEGOLDÁS: BEFŐTTES ÜVEG

DAWTONA BOLOGNAI SZÓSZ TÖRTÉNETE

A legelső megoldásként arra gondoltunk, hogy mi lenne, ha egy dobozba betetténk a blokkot, valamibe pedig tartanánk a közös kajapénzt.

Előző nap pont bolognait készítettünk, ezért pont volt 2 üres felszabadolt befőttes üvegünk. Az egyik üvegbe betettünk fejenként 30-30 ezer forint kajapénzt és a másik üvegbe pedig a boltból hozott blokkokat gyűjtöttük. 

Ha lement valaki a boltba, akkor a befőttes üvegben lévő kajapénzből vásásolt. Viszont ha valaki munkából jött haza, akkor a bevásárlás blokkját hazahozta, betette a blokkos üvegbe és a pénzt kivette a kajapénzből.

Ennyi. 🙂

Ez az egyszerű rendszer annyira jól bevált, hogy közel 2 évig használtuk.

Itt láthatod a havonta összegyűjtött blokkokat. Mindig ráírtam az aktuális hónapot és elraktam őket. Sose vettük őket külön elemezgetni, de jó szokásként mindig eltettük őket.

Ilyen befőttes üveget használtunk. 🙂 Az ember nem is gondolná, hogy ilyen egyszerű dolgok mekkora hatással tudnak lenni az életünkre.

GOOGLE SPREADSHEET TÁBLÁZAT

Lilivel több, mint 7 hónapot töltöttünk el Ázsiába, ahova természtesen az üvegeket nem vihettük magunkkal. Ezért egy közös Google Spreadsheetben kezdtük el vezetni a heti költségeinket.

Az rendszer annyira jól bevált, hogy mai napig ezt használjuk!