VIDEÓ
VIDEÓ LEIRATA
ÜVIDEÓ ÁTIRATA:
Üdv Siteri Gergő, és ez a 021 Mentor, és ebben a videóban szeretném elmesélni számodra a rövid történetemet, hogy mégis egy átfogó képet kaphass róla, hogy ki is vagyok.
31 éves vagyok, amikor ezt a videót forgatom (most 32 :P) és jelenleg három működő vállalkozásom van, amelynek az összbevételei elérik körülbelül havi 1 millió forintot, kiszámíthatóan minden hónapban.
De ne is menjünk ennyire előre. Szerintem kezdjük inkább az elején.
Gyerekkorom az nem volt, mondhatni annyira békés, tehát 13 éves koromban elváltak a szüleim, és egy elég rossz baráti társaságba keveredtem, amelynek eredményeképpen 18 éves koromig, háromszor is előállítottak a rendőrségen.
Mondhatjuk azt, hogy nagyon rossz útra tévedtem, nagyon-nagyon sok rossz döntést meghoztam ez idáig, de szerencsére annyit nem, hogy börtönnel végződjön az életpályám, a karrierem, vagy pedig annyira elcsesszem a dolgaimat, hogy konkrétan még az érettségit sem tudom megcsinálni.
Szakközépiskolában kettes tanuló voltam.
Nem nagyon tanultam, puskáztam.
Nem vagyok erre büszke, erre az időszakomra, de hát ez vagyok én.
Most ezzel már igazából nem nagyon tudok mit csinálni.
Biztos vagyok benne, hogy sokan vagytok olyanok, akik hasonlóan rengeteg rossz döntést meghoztatok.
A kilencedik osztályt kétszer jártam, tehát ilyen kis finomságokkal teli utam volt ebben az időszakban.
Amikor 18 éves lettem, ugye eljött az életembe az az időszak, hogy na, akkor válasszunk magunknak valamilyen életpályát.
Természetesen semmi ötletem nem volt, az egyetlen motivációm az volt, hogy a főiskola vagy főiskola egyetem, bármi hova megyek, igazából közel legyen az otthonomhoz, mert ebben az időszakban igazából két órát utaztam.
Tizennyolc évesen beiratkoztam főiskolára, konkrétan ott kezdtem el már jobban tanulni, tehát ott már éreztem, hogy picit helyre kéne hozni a dolgaimat.
18 évesen beiratkoztam, elvégeztem egy felsőfokú OKJ-t, és 21 éves koromban már úgy gondoltam, hogy valamit kéne kezdeni magunkkal, ezért pár, akkori barátommal úgy döntöttünk, hogy emigrálunk Skóciába, hogy rendbe hozzuk a rossz pálya választást.
Ebből az lett, hogy két hét múlva hazajöttünk egy szál gatyába, kb. volt 15 ezer forint a zsebemben, tehát ez volt az életem első akkora pofonja, ami szerintem nagyon kellett az akkori életemben, hogy egy picit sínre kerüljenek a dolgok.
Amikor hazajöttünk, hát akkor valamit kellene csinálni, mert semmi pénz nem volt a zsebemben.
Ez szó szerint 15 ezer forinton volt.
Hát azt hiszem, két munkával próbálkoztam, az egyik egy telekomos értékesítői pozíció volt, természetesen teljesítmény alapon.
Annyi pénzem volt éppen, hogy vegyek magamnak három inget egy kínaiba, és szépen az érettségi öltönyömben elbattyogtam a munkahelyre, hogy na, akkor én szeretnék pénzt keresni.
Két hétig próbálkoztam a pénzkereséssel.
Természetesen egy szerződést nem tudtam kötni, mivel akkoriban semmilyen értékesítői készséggel nem rendelkeztem, nem nagyon tudtam, hogy ezt a dolgot hogy kell csinálni.
Mondjuk úgy, hogy nem nagyon tetszett ez a pálya. Voltak olyanok, akik nagyon jól kerestek, de én még mondjuk úgy, hogy zöldfülű voltam, és nem is jött be ez a dolog.
Két hét után otthagytam, na, akkor kaptam az egyik ismerősömtől egy zöldséges eladói pozíciót, ott leúsztam 3 vagy 4 hónapot.
Ott anyagilag annyira meg tudtam erősödni, hogy mégis legyen valami kis pénz a zsebemben.
Azt hiszem, ez volt 2011-ben vagy 2012-ben, már nem is emlékszem pontosan, elmentem Erasmus ösztöndíjjal Erdélybe tanulni, hogy mindegy, hogy hol vagyok, csak itt ne legyek, mert annyira rossz volt ez az időszak.
Erdélyben eltöltöttem három gyönyörű szemesztert, rengeteg tök jó embert megismertem, tanultam is tök jó dolgokat, és újult erővel másfél év után hazajöttem, hogy na, akkor kezdjünk magunkkal valamit.
Az egyetemet befejeztem, az utolsó egy év volt hátra az egyetemről, azt szépen befejeztem, és közben már az utolsó egy évemet kőkeményen végig dolgoztam gyakornokként egyetem mellett, mert tudtam, hogy kijövök a suliból, és nem értek semmihez, akkor konkrétan leúszhatom magam a WC-n.
Ennek az erőfeszített egy évnek köszönhetően tudtam magamra annyi szaktudást szedni, hogy elindulhassak.
Szövegíróként kezdtem a pályámat, tehát webszövegeket, facebook posztokat készítettem, blogcikkeket készítettem, és igazából bármilyen szöveg kellett, én azt szívesen megírtam.
Ebben az időszakban ismerkedtem meg az online marketinggel, mint kiváló lehetőséggel, és egy probléma volt.
Ahhoz, hogy el tudjak indulni ezen a pályán, még több gyakorlatra volt szükségem.
Tudtam senki nem fog felvenni nulla tudással, online marketing pozícióba 150 vagy 200 ezer forintos kezdő fizetéssel.
Anno Debrecenben, ami már most mondom, hogy 150 ezer forint vagy hét-nyolc évvel ezelőtt óriási szó volt, ha valaki marketinges pozícióért ennyit megkapott.
Úgyhogy nem volt más választásom, 25 évesen újra gyakorlati padba kellett ülnöm, és 25 ezer kemény forintot kerestem akkoriban.
Minden hónapban, gondolhatjátok, hogy az önbecsülésemnek ez mennyire esett rosszul, mennyire fájt.
Emlékszem mindig, amikor kijöttem az irodából és bandukoltam hazafele, lógattam az orromat, és mindig azzal próbáltam magamat nyugtatni, hogy Gergő, ezt az időszakot már nem kell megismételned.
Elrontottad, sok rossz döntésnek volt ez az eredménye, hogy ezt újra végig kell csinálni, de hogyha jól csinálod a dolgaidat, akkor nem kell újra ezt végigjárnod. Így is lett.
Eltelt három hónap ezen a gyakornoki pozíción, és annyira gyorsan fejlődtem, úgy szívtam magamba a tudást, hogy 3 vagy négy hónap után kaptam egy állásajánlatot 100 ezer forintos kezdő fizetéssel.
Junior online marketinges pozíciót ajánlott egy fogturizmussal foglalkozó cég, és gondolhatod, egyből elfogadtam.
Természetesen, ahol gyakornok voltam, a főnök annyira marasztalni akart, hogy egyből 150 ezer forintos fizetést ajánlott fel, de abban az időszakban kicsit túl büszke voltam és nem fogadtam el ezt az összeget.
Szóval elfogadtam a fogturisztikai cég állásajánlatát.
Nagyon hamar kimaxoltam a lehetőségeimet, kb. fél év múlva úgy éreztem, hogy nincs itt már nagyon keresnivalóm, és elkezdtem Debrecenbe más helyekre jelentkezni.
Rájöttem, hogy sehova nem keresnek embert… Úgyhogy kb. sakk-matt.
De így is felmondtam a munkahelyemen, mert nem nagyon szerettem.
Lelkileg egy nagyon-nagyon kemény időszakom volt. Úgy ropogtattam a nyugtatót abban az időszakban, mint az M&MS cukorkát.
Nem is akarok igazából erről nagyon beszélni.
Nincs semmi bajom, vagy ilyesmi, de mondjuk úgy, hogy ez egy kőkemény időszak volt az életemben.
Menjünk is tovább.
Befejeztem itt a munkámat, és konkrétan rájöttem, hogy igazából nincs más debreceni pozíció, ezért nagyon gyorsan körvonalazódott bennem, hogy vagy elindulok Budapestre, vagy igazából lehúzhatom magam a vécén.
Úgyhogy Lilivel nem is nagyon ültünk nagyon a babérjainkon, úgyhogy elmentünk.
Felköltöztünk Budapestre 2016 szeptemberében, és igazából 2016 szeptemberétől 2018 májusára eljutottam oda, hogy egyéni vállalkozást alapíthassak a tudásomra.
2019 szeptemberében már 7 hónapra repültünk Ázsiába, csak odavettünk repjegyet. Ha tudod, hogy mit csinálsz, ha megvan benned a ki az akarat, a tenni akarás, akkor nem kérdés, hogy sikerülni fog!
Annyira erős benned a tenni akarás, hogy igazából este aludni se tudsz, és ehhez megvan a kellő mentori segítséged is, akkor igazából 3-4 év alatt óriási eredményeket el lehet érni.
Tehát nem mondom azt, hogy egy világklasszis eredményt tettem le az asztalra, de azért úgy érzem, hogy havi 800-900 ezer forint bőven elég arra, hogy egy ideális, egészséges életet tartsál fenn mind magadnak, mind a családod számára úgy, hogy közben nem robotolsz 12 órát a számítógép előtt, vagy valami gyárban, vagy ilyesmi.
Azt tudom neked mondani, hogyha tetszik egy kicsit az élet sztorim, te is látod, hogy nem húzták ki ezüstkanalat a seggemből, hanem tényleg abszolút a nulláról jöttem, ugyanolyan hibákat követtem el, akárcsak te, vagy még akár rosszabbakat is, akkor ajánlom figyelmedbe a könyvemet, mert a Kiút a mókusból című könyvemet, amelyben 280 oldalon keresztül taglalom igazából.
Nem csak az életsztorimat, az egy kábé olyan 100 oldal, hanem az, hogy mik voltak azok a hibák, amikre rájöttem, amiket elkövettem az életemben, és amiket ki kellett javítani.
Milyen kifogásaim voltak, milyen problémákat ismertem fel az életben, ami abszolút meggátolta a haladásomat egészen a magyar pénzügyi kultúrától kezdve,
Utána jön 50-60 oldal, amiben konkrétan a vagyonosodásnak az elméletét magyarázom el.
MJ. De Marco gondolatait osztom meg, a “Gyorsítósáv a milliókhoz” című könyve szerintem az egyik legjobban foglalja össze a vagyonosodásnak a lehetséges útirányait. Tehát ebből hoztam el egy jó magyarosított adagot.
A könyvben és utána természetesen bemutatom azokat a vállalkozási típusokat, amikkel érdemes esetleg elindulnod.
Természetesen ahhoz mérten, hogy neked mihez van kedved és természetesen tele van a saját példáimmal, hogy én a vállalkozásaimat hogy húztam fel, hogyan hagytam ott a munkahelyemet lépésről lépésre, tehát milyen egzisztenciát hajtottam végre, amivel úgy búcsúztattam el igazából a munkahelyemet valószínűleg örökre, hogy soha többet nem kell visszamennem alkalmazottnak.
Tehát rengeteg-rengeteg tanulságot mondtam el benne.
Úgyhogy ebben a videóban ennyit szerettem volna mondani.
Maradj velem a következő videóban, amiben további érdekességeket fogok elmesélni igazából a könyv tartalmával és annak kontextusával kapcsolatban.
Ha pedig szeretnél a következő szintre lépni az életedben, akkor szeretettel várlak az ingyenes csoportomban, ahol nem csak kérdezhetsz tőlem, de számos értékes tartalommal várlak!
Minden jót,
Gergő
Ingyenes lehetőség, hogy a következő szintre lépj!
CSATLAKOZZ FACEBOOK™ CSOPORTUNKHOZ, HOGY SZAKÉRTŐI TÁMOGATÁST KAPJ VÁLLALKOZÁSOD BEINDÍTÁSÁHOZ!
A Facebook™ csoportban:
Közel 15 óra, exkluzív tartalom:
- Petnail.hu e-kereskedelmi esettanulmány
- Siliciummarketing.hu kivitelezés esettanulmány
- 36 db vállalkozásötlet [2022-es lista]
- Gyorsan megtanulható digitális készségesek
- Freelancerré válás útmutató
- Vállalkozói önbizalmat tuningoló történetek
- és sok más tartalom…